VÉDÉSI BEOSZTÁS 2020/21 őszi félév

Ebben a félévben a védések online (a CooSpace felületén) zajlanak. A Geográfus MSc diplomamunkák védésére 2020. december 17-én 10 órától, a Földrajz BSc szakdolgozatok védésére 2020. december 17-én 10 órától és december 18-án 9 órától kerül sor.

A védések az idén online zajlanak, a korábbiaknál szűkebb (4 tagú) bizottságok előtt. A védések színtere a CooSpace kifejezetten ezekre az alkalmakra létrehozott színtere, illetve azon belüli jelenléti alkalma. Minden védési időpont egy olyan jelenléti alkalom, amire csak az érdekeltek kapnak belépési jogosultságot.

A Földrajz BSc szakdolgozatok védésekor a hallgatóknak készíteni kell egy diasort, amiben össze kell foglalniuk a dolgozat lényegét, eredményeit. A diasort a védést megelőző nap 18 óráig kell feltölteni a színtér mappájába, majd a védésen 7 percben elő kell adniuk úgy, hogy az asztalukat kivetítik. Az előadást kérdések és megjegyzések követik. Miután az adott jelenléti alkalmon minden védés lezajlott, bizottság zárt ülésen megvitatja az érdemjegyeket, majd eredményt hirdet, még az online felületen.


A Geográfus MSc diplomamunka védésekor a hallgatóknak készíteni kell egy diasort, amiben össze kell foglalniuk a dolgozat lényegét, eredményeit. A diasort a védést megelőző nap 18 óráig kell feltölteni a színtér mappájába, majd a védésen 10 percben elő kell adniuk úgy, hogy az asztalukat kivetítik. Az előadást kérdések és vita követi, majd a bizottság zárt ülés után online eredményt hirdet.

A hallgatók minden esetben két jegyet kapnak: egyet magára a dolgozatra, egyet pedig a védésre.

 

A védéssel kapcsolatos további információk elérhetők a védés CooSpace hirdetőtábláján.

 

A védési beosztás IDE KATTINTVA tekinthető meg!

Friss Hírek

A HÉTFA Kutatóintézet idén is részt vesz a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat hatásvizsgálat elkészítésében, amelyhez kérdőívezőket keresünk a programok idejére, különböző helyszínekre.

Ebben az évben szeptember 29-30-án kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája. A kérdőívezésre szeptember 29-én, pénteken délután kerül sor.

A felkészítési alkalmak várhatóan szeptember 22-én 14:00 és szeptember 26-án 17:00 órakor lesznek majd (választható, hogy melyiken veszel részt).

Az idei helyszínekről és programokról a folyamatosan frissülő Kutatók Éjszakája honlapon tájékozódhatsz.

Amennyiben tudnád vállalni a munkát, kérlek, jelezz vissza a csiteblanka@hetfa.hu és kutatokejszakaja@hetfa.hu e-mail címre legkésőbb szeptember 21-ig.

Kövess minket

Facebook YouTube