Korszakos atlasz elkészítésében vettek részt a szegedi kutatók
Fontos részeit írták és szerkesztették szegedi kutatók Magyarország Nemzeti Atlaszának – bemutatták a sorozat „Állam és nemzet” című kötetét. Ünnepélyes keretek között mutatták be a négyrészes Magyarország Nemzeti Atlasza sorozat „Állam és nemzet” című kötetét Budapesten 2024. december 10-én. Az atlasz elkészítésében a Szegedi Tudományegyetem kutatói is komoly részt vállaltak, újszerű és hiánypótló fejezeteket írtak, szerkesztettek.
Hogyan találkozik a varázslóvilág és az építészet? – A Harry Potter épületei a Kutatók Éjszakáján
Rengeteg különlegességgel várta az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara a Kutatók Éjszakáján. A Harry Potter és az építészet varázslatos világa című előadáson a sorozatban megjelenő épületeket ismerhettük meg építészeti irányzatokkal összekapcsolva.
A Szlovák Földrajzi Társaság tiszteleti tagságáról szóló oklevelet kapott kollégánk, Dr. Kovács Zoltán
2024. szeptember 27-én pénteken Pozsonyban a Comenius Egyetem Regionális Földrajz és Területfejlesztés Tanszéke alapításának 50. évfordulója alkalmából szervezett konferencián, kollégánk Dr. Kovács Zoltán a Szlovák Földrajzi Társaság tiszteleti tagságáról szóló oklevelet vehetett át.
Szívből gratulálunk az elismeréshez!
Ki tehet egy fenntarthatóbb jövőért? – A települések zöld átmenetéről tanácskoztak Franciaországban
Az európai zöld átmenet kapcsán Toulouseban, Franciaországban, az Európai Participációs Kongresszus a francia think tank Décider Ensemble és Toulouse Város és Városrégió Önkormányzata szervezésében találkoztak a témában érintett kutatók. A Szegedi Tudományegyetemet Nagy Gyula, a Földrajz- és Földtudományi Intézet oktatója képviselte.
Dr. Kriska Olivér kapta idén az Aranykréta Díjat
A TTIK hallgatóinak szavazata alapján idén Dr. Kriska Olivér érdemelte ki az Aranykréta Díjat. A Természettudományi és Informatikai Kar Kari Tanácsa 2024. június 7-i ülésén — a TTIK hallgatóinak szavazata alapján — kiemelkedő színvonalú oktató-nevelő munkájának elismeréseként a Természettudományi és Informatikai Kar Aranykréta Díját adományozta Dr. Kriska Olivérnek.
A Gazdaság-és Társadalomföldrajz Tanszék összes munkatársa nevében szívből gratulálunk és további eredményes munkát, lelkes és elhivatott hallgatókat kívánunk!
Szeged.hu - Hogyan segítheti a földrajztudomány a fenntartható városok tervezését? – ezt vizsgálták szegedi kutatók
A Szeged.hu hírportál "Magyar zseni" rovata legfrissebb részében összefolgaló készült Kovács Zoltán akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár Földrajz 100 Szeged – A szegedi földrajzi felsőoktatás centenáriuma című szakmai konferencián elhangzott előadását ezekről a kutatásokról.
Évszázados tudással és modern kutatásokkal a Föld élhető jövőjéért
Tudományos konferenciát rendeztek a Szegedi Tudományegyetemen „FÖLDRAJZ 100 Szeged - A szegedi földrajzi felsőoktatás centenáriuma” címmel 2024. április 26-án, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézetében. A konferencia bemutatta a 2024 évben centenáriumát ünneplő földrajzos (földrajztanár és geográfus) képzés a Dél-Alföldi régió társadalmi, gazdasági fejlődésében betöltött szerepét.
Az SZTE Mérnöki Kar dékánja és az SZTE TTIK adjunktusa az Archenerg Klaszter új elnökségében
Kecskeméten tartották az Archenerg Klaszter 2024-es tisztújító ülését, ahol Prof. Dr. Bíró István, az SZTE Mérnöki Karának dékánja vette át a klaszter elnöki tisztségét. Az alelnöki pozíciók közül pedig egyet Dr. Nagy Gyula, az IKIKK Oktatás Modernizációs és Innovációs Klaszter Élethosszig Tartó Tanulás Fejlesztési Program vezetője és a Földrajzi és Földtudományi Intézet adjunktusa látja el.
A közlekedés, a hulladékkezelés és a városi hőszigetek kezelésére szolgáló zöldfelületek, valamint a lakossági tájékoztatás volt a téma az első szegedi közösségi gyűlésen
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Szeged Első Közösségi Gyűlését, az SZTE Phoenix H2020-as projektje keretében, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata partnerségében és az Enrawell Consulting Kft. szervezésében.
Dr. Nagy Gyula kollégánk a Délmagyar Podcast vendége volt
A Délmagyar Podcast legújabb műsorának vendége Dr. Nagy Gyula kollégánk volt. A beszélgetés során szó volt arról, hogy milyen a lakáshelyzet ma Magyarországon, így Szegeden és környékén. Többek között szóba kerül az is, hogy miért vannak üresen álló lakások, melyeknek van tulajdonosa. Megvitatták továbbá, hogy lehet-e az olasz és spanyol mintára Magyarországon is bevezetni az egy eurós lakásvásárlási lehetőséget.
Hallgatóink Budapesten jártak
November 10-én a turizmus-vendéglátás szakos GTK-s hallgatóink, valamint Földrajz BSc-s hallgatóink a Régió- és településmarketing kurzus keretében Budapestre látogattak. Megismerkedtek a Bartók-negyeddel, mint kulturális városrész, annak identitásának és márkájának elemeivel. A Városligetbe látogatva a Liget Projekt hatásait hallgathatták meg városfejlesztés és Budapest, mint márka szemszögéből, betekintve az üzemeltetés kérdéseibe és konfliktusaiba. Végül pedig a Budapest Brand Zrt. mutatkozott be, megismertük feladatait, működését. Köszönjük a részvételt minden hallgatónak, vendéglátóinknak pedig a tartalmas és tanulságos információkat!
Miniszteri védnökség alatt adtak át díjat a Szegedi Tudományegyetem földrajzos oktatói
Két szegedi egyetemi oktató is tagja volt annak az öttagú zsűrinek, amely döntött idén a Településfejlesztési Díjakról. Dr. Boros Lajos egyetemi docensnek és Dr. Nagy Gyula egyetemi adjunktusnak, a Földrajzi és Földtudományi Intézet Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszéke munkatársainak több mint 150 önkormányzati szakember, közel 20 médium és 23 inspiráló, példamutató projekt közül kellett választania.
Kiemelkedő sikerek a 2023. évi 36. OTDK Társadalomföldrajzi alszekciójában
Tanszékünk által indított öt hallgatónk mindegyike díjazott lett a Veszprémben megrendezett országos versenyen. Az öt tagozatból háromban induló szegedi diákok mindhárom szekcióban elhozták a legjobbnak járó díjat. Ráadásul a Településföldrajz tagozatban az első három helyezett szegedi. Büszkék vagyunk a hallgatói sikerekre és egyúttal gratulálunk a témavezetőknek és a tanszéki kollektívának, akik a belső felkészítőkön segítették a hallgatók munkáinak kiérlelését.
Pro Geographia díjat kapott Dr. Nagy Gyula egyetemi adjunktus
A Magyar Földrajzi Társaság 146. közgyűlése a tehetséggondozás területén kiemelkedő tevékenysége, lelkes közéleti és a Magyar Földrajzi Társaság életében végzett tevékenységéért Dr. Nagy Gyula egyetemi adjunktus részére a Pro Geopraphia oklevelet adományozta.