Tanszéki hírek

Felolvasóülés a Városháza dísztermében

A Dugonics Társaság Elnöksége, Társadalmi és Természettudományi Szakosztálya valamint a Fiatal Értelmiségiek Szegedi Köre (FÉSZEK) 2014. február 25-én kedden 18 órakor tartja soros felolvasóülését a Városháza dísztermében (Széchenyi tér 10.)

PROGRAM

Pál Viktor (a SZTE TTIK Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének adjunktusa)

EGÉSZSÉGÜNK FÖLDRAJZI EGYENLŐTLENSÉGEI

Nagy Gyula (a SZTE TTIK Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének tanársegédje)

EGYENLŐTLEN IGAZSÁG: PRIVILÉGIUM VAGY HÁTRÁNY A NUKLEÁRIS HULLADÉK?
(BÁTAAPÁTI ESETE)

Közös fejlesztési stratégia a "Cooling Cubes" projekt keretében

2014. február 27-én, Szerbiában (Temerinben), egy szakmai fórum keretei között az előadók a szerbiai fürdők fejlesztési céljait mutatják be, valamint területi szintű turizmusfejlesztési stratégiákat.

A fórumra a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Bővebb információ ITT, valamint a projekt honlapján: www.cooling-cubes.org.

A részletes program ITT olvasható.

„Egy-Kör 2” verseny

A verseny során a hallgatóknak 3 fős csapatokban kell feldolgozni egy-egy helyi környezeti konfliktus témakörét értékes nyereményekért:

I. helyezett csapat tagjainak fejenként:
     130.000 Ft-os biciklivásárlási-utalvány
II. helyezett csapat tagjainak fejenként:
     100.000 Ft-os ökoszállás vagy kalandpark-utalvány
III. helyezett csapat tagjainak fejenként:
      35.000 Ft-os biocsomag-utalvány

A népszerűsítő roadshow szegedi helyszíne és időpontja:

2014. február 26., délután 15:00 óra

Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kiállítási tere.

https://www.facebook.com/events/1435178416718180/1435532100016145/?notif_t=plan_mall_activity

Változás! Szakmai gyakorlat!

2014. február 12-én 10.00-kor a szakmai gyakorlat kurzussal kapcsolatos változásokról tájékoztatót tartok a Tárgyalóban. A szakmai gyakorlatot érintő változásokat keressétek a tanszéki hirdetőtáblán!
 
Józsa Klára

MUT 2013. évi Diplomadíj

2013. december 20-án délután a Magyar Urbanisztikai Társaság átadta 2013. évi Diplomadíjait. A Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék doktoranduszai közül dicséretben részesültek:

Vida György
Szeged a hazai nagyvárosok versenyében: a versenyképesség és a településfejlesztés összefüggései c. diplomamunkájával

 

Vasárus Gábor László
Győr belső és külső szuburbán övének társadalomföldrajzi vizsgálata Győrszentiván és Töltéstava példáján c. diplomamunkájával.

 

A térségi tervezési kategória díjazottja Körmöczi Gábor "Rétság formálódó központi szerepköre a helyi társadalom nézőpontjából" c. diplomamunkája.

Mindhármuknak gratulálunk!

További információk:

http://www.mut.hu/index.php?module=news&action=show&nid=201350#MIDDLE

Meghívó a Földrajzi Társaság előadására!

Előadás címe: "Így láttuk mi....földrajzosként nyári egyetemen Andalúziában"

Előadók: SÓLYA ELIZA - OSZTÉNYI RITA - PÉCSI ESZTER - DR. SZILASSI PÉTER

Helyszín: Szeged, Egyetem u. 2-6. Ady-téri épület III. emelet, Krajkó Gyula Tanterem

Időpont: 2013. szeptember 26.

 

A meghívó teljes tartalma innen letölthető.

Meghívó a Cooling Cubes projekt szakmai konferenciájára

Szeretettel meghívjuk az Európai Unió Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programja által támogatott „Integrált fürdőfejlesztési stratégia a magyar-szerb határ menti régión átmenő fő közlekedési útvonal térségében elhelyezkedő fürdőhelyek számára” elnevezésű, HUSRB/1203/213/155 azonosító számú projekt szakmai konferenciájára. A konferencia időpontja és helyszíne: 2013. szeptember 25. 09:30, Szeged, MTA SZAB Székház Díszterme (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) A konferencia nyelve: magyar és szerb. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A konferencia programja letölthető innen

.

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Magyar Turizmus Zrt. 2013-ban tizenharmadik alkalommal hirdet pályázatot a felsőoktatasi intézmények számára a legjobb turisztikai témájú szakdolgozatok díjazására. A pályázaton az akkreditált hazai felsőoktatási intézmények (nappali, esti, levelező és távoktatasi) alap-, mester- és osztatlan mesterképzésében, valamint posztgraduális képzésében részt vevő hallgatók indulhatnak államvizsgán eredményesen megvédett turisztikai témájú szakdolgozatukkal.

 

Pályázati felhívás:

http://neta.itthon.hu/szakmai-oldalak/felhivasok-palyazatok/szakdolgozat...

HURO GEO PHD projekt

Kedves Kollégák és Érdeklődők!

A következő napokban 3 előadásra kerül sor a GAF tanszék HURO GEO PHD projektjén belül.

Az előadások időpontja és címei:

2013.06.11.
Professor Petru Urdea (West University Timisoara): River Management and environmental Strategies - a cross border approach

2013.06.12.
Professor Ovidiu Gaceau (University of Oradea): Climatic Potential of balneoclimateric resorts from Romanian-Hungarian borderland

2013.06.13.
Professor Remus Cretan (West University Timisoara): Ethnic Segregation in Eastern Europe

Minden előadásra a Krajkó teremben kerül sor 16:30 és 19:30 között.

Szeretettel várunk mindenkit az előadásokra!

Kedves szakdolgozat/diplomamunka védő BSc-s, MSc-s hallgatók

Az alábbi linken elérhető a 2013-as évi védési beosztás menetrendje.

 

Védési beosztás - 2013!